A korábbi gyakorlat szerint, ha az eladó akár önállóan, akár a lakással együtt akarta eladni a beálló helyet nem kerülhette meg az elővásárlási procedúrát, ez adott esetben akár 100, vagy még több tértivevényes levél kiküldését jelentette.
Az újabb szabályozás szerint elfogadható társasház esetében a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke, szövetkezeti háznál a szövetkezet képviseletére jogosult személy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozata arról, hogy a vételi ajánlatot az ajánlati kötöttség időtartamára a társasház vagy szövetkezeti ház közös használatú helyiségében figyelemfelkeltő módon kifüggesztették.
Ilyen esetben nem kell a vételi ajánlat közlését minden egyes tulajdonostárs vonatkozásában igazolni. Nem kell a feladóvevényeket és tértivevényeket a földhivatalhoz megküldeni. Ehelyett társasház esetén elegendő benyújtani a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatát. Szövetkezeti ház esetén a nyilatkozatot a szövetkezet képviselője adhatja. A nyilatkozattal lehet igazolni, hogy a vételi ajánlatot az ajánlati kötöttség időtartamára a ház közös használatú helyiségében figyelemfelkeltő módon kifüggesztették. A nyilatkozathoz mellékelni kell a kifüggesztett vételi ajánlatnak a kifüggesztés napját, a levétel napját, valamint a nyilatkozatot tevő aláírását tartalmazó eredeti példányát..
Nem vehető igénybe a hirdetményi közlés olyan közös tulajdonú ingatlanok esetén, amelyek nem társasházban vagy szövetkezeti házban találhatóak.